Isti- Ez vagyok én

1. versszak Nem mindig tudtam, ki vagyok, amikor minden összedőlt bennem, a gondolataim messze jártak, és néha féltem saját csendemben. Voltak éjszakák, mikor nem aludtam, és percek, amiket nehéz elfelejteni, olyan dolgokat láttam és éreztem, amiket nem tudtam hogyan megérteni. Kórházi falak között tanultam kimondani azt, amit érzek, hogy nem szégyen, ha néha gyenge vagyok, és segítséget kérek, amikor félek. Refrén Ez vagyok én, minden sebemmel, minden könnyel, minden reménnyel. Nem csak az vagyok, amit a betegség mond, van bennem egy ember, aki tovább akar jutni. Ez vagyok én, ha néha félek, ha összetörök, újra felélek. Nem ígérem, hogy mindig erős leszek, de amíg dobban a szívem, továbbmegyek. 2. versszak Voltak bennem haragok, kérdések, amikre nem találtam választ, néha a családom felé fordult bennem minden fájdalom, amit régóta hordoztam. Kimondtam olyan dolgokat is, amik után bűntudat maradt bennem, de akkor csak azt tudtam kimondani, ami abban a pillanatban égett bennem. Nem akarok örökké haragban élni, nem akarok örökké félni sem, csak szeretném egyszer megérteni, hogyan lett ennyire nehéz az életem. Refrén Ez vagyok én, minden sebemmel, minden könnyel, minden reménnyel. Nem csak az vagyok, amit a betegség mond, van bennem egy ember, aki tovább akar jutni. Ez vagyok én, ha néha félek, ha összetörök, újra felélek. Nem ígérem, hogy mindig erős leszek, de amíg dobban a szívem, továbbmegyek. 3. versszak Most már tudom, hogy nem kell rohannom, a gyógyulásnak is van saját ideje. Egy jobb éjszaka, egy nyugodt reggel, néha ennyi kell, hogy remény legyen. Van, hogy csak egy kis beszélgetés segít, vagy egy ember, aki mellettem marad, és van, hogy a csend ad erőt, amikor végre megpihenhet a gondolat. Nem lettem más ember attól, amin átmentem, csak megtanultam jobban figyelni magamra. És ha egyszer újra teljesen önmagam leszek, tudni fogom, mennyit jelentett minden apró lépés. Bridge Ha egyszer megkérdezed, ki vagyok, nem azt mondom majd: „egy beteg ember”. Azt mondom: egy fiú vagyok, aki félt, aki sírt, aki néha elveszett, de mindig próbált visszatalálni. Egy ember vagyok, aki szeretne élni, szeretne nevetni, dolgozni, szeretni, és egyszer úgy felébredni, hogy nem a tegnaptól fél, hanem a holnapot várja. Utolsó refrén Ez vagyok én, minden sebemmel, de már egyre több reménnyel. A múltam része annak, aki lettem, de nem döntheti el, mi lesz belőlem. Ez vagyok én, néha gyengén, néha erősen, de mindig őszintén. Nem tudom, mit hoz még az élet, de most már szeretném végigélni. Outro És ha egyszer majd visszanézek, nem csak a fájdalmat fogom látni. Hanem azt a fiút is, aki a legnehezebb napokon azt mondta: „Még itt vagyok.” És talán akkor megértem majd… nem az volt az erőm, hogy soha nem törtem össze, hanem az, hogy mindig próbáltam újra összerakni magam.