ENGEDD, HOGY VÉGRE SÍRJAK

A kibaszott életem #fájdalom #mélypont #2026ujdal : ENGEDD, HOGY VÉGRE SÍRJAK #https://www.you@zsuzsannapiff2561 Ne mondd, hogy erős vagyok… Kérlek, most ne. Kurvára elfáradtam benne. Nem akarok ma felállni. Nem akarom azt mondani, hogy jól vagyok. Csak egyszer… hadd fájjon úgy, ahogy fáj. Annyiszor mondtam: „semmi baj”, hogy lassan már én is elhittem. Annyiszor nyeltem vissza mindent, hogy már azt sem tudom, mit érzek idebent. Mentem tovább, mert menni kellett, mosolyogtam, amikor szétestem. Mindenki azt látta, hogy bírom, de senki nem kérdezte, mibe kerül nekem. És én sem kérdeztem magamtól, csak vittem tovább ezt az egészet. Mintha attól, hogy nem beszélek róla, kevésbé fájna minden veszteségem. Pedig itt van. Mind itt van. Minden kimondatlan szó. Minden búcsú. Minden ember, aki azt mondta, marad… aztán mégis elment. Én nem akarok ma erős lenni! Nem akarok megint talpra állni! Nem akarom összeszedni magam! Csak engedjétek végre fájni! HADD SÍRJAK VÉGRE ÚGY, MINTHA SENKI NEM HALLANA! HADD SZAKADJON KI BELŐLEM MINDEN, AMIT ELHALLGATTAM! HADD KÉRDEZZEM MEG AZ ÉGTŐL: MIÉRT KELLETT ENNYIT BÍRNOM?! MERT ÉN IS CSAK EGY EMBER VAGYOK, ÉS KURVÁRA EL TUDOK FÁRADNI! Van, amit nem gyógyít meg az idő. Csak megtanulsz mellette élni. Megtanulsz úgy felkelni reggel, hogy már nem várod, hogy valaki megérti. Megtanulsz nevetni egy asztalnál, miközben belül máshol jársz. Megtanulod, hogyan kell úgy ölelni, hogy közben te magad ölelésre vársz. És amikor végre egyedül maradsz, nincs közönség, nincs szerep. Csak te vagy… meg az a kibaszott csend, amiben egyszerre visszajön minden. Akiket elvesztettél. Akik elhagytak. Akiknek odaadtad magad, és mégis kevés voltál nekik. És azok a részeid, amiket útközben hagytál el, mert mindig fontosabb volt, hogy mindenki mást megments. De engem ki ment meg? Mondd… amikor becsukódik az ajtó, és már nincs kinek azt mondanom, hogy „jól vagyok”… engem ki tart össze? Ki mondja nekem, hogy most már letehetem? Hogy nem kell tovább cipelnem mindent egyedül… Hadd sírjak végre úgy, mintha senki nem hallana… Hadd szakadjon ki belőlem minden, amit elhallgattam… HADD ORDÍTSAM KI MAGAMBÓL AZ ÖSSZES KIBASZOTT ÉVET! AZ ÖSSZES „JÓL VAGYOK”-OT, AMIKOR BELÜL DARABOKRA TÉPTEK! HADD FÁJJON! HADD ÉGJEN! HADD OMOLJON ÖSSZE MINDEN! MERT NEM AKAROK MOST ERŐS LENNI! ÉN CSAK… EL AKAROK VÉGRE SÍRNI MINDENT! Nem kell összeraknod. Most ne. Csak maradj itt velem, amíg elfogy belőlem. Mert lehet, hogy holnap megint felállok. De ma éjjel… hadd legyek végre az, aki elfáradt.