GERJEN (H) A református templom harangjai
Árpád Balázs Schmidt
0:00 / 0:00
GERJEN (H) A református templom harangjai
325 просмотров · 2 дн. назад
Árpád Balázs Schmidt
519 подписчиков
325 просмотров · 2 дн. назад
Gerjen Tolna megyében található község, a Duna partján. A község egyik központi épülete a református templom épülete. Alapkőletételére 1871. április 16-án, felszentelésére pedig 2 évvel később, 1873. október 12-én került sor. A templom egyik értéke a műemléki védelem alatt álló orgona. Az orgonát a makói katolikusoktól vásárolták 1901-ben. Különlegessége, hogy a temesvári Welter Tamás orgonaépítő műhelyében készült. A templom tornyában 2 harang lakik. A templom 2 eredeti harangja az első világháború során rekvirálásra került, 1923-ban kerültek pótlásra. Sajnos a templom tornyát 1944-ben a szovjet csapatok kilőtték, helyreállítása 1947-ben fejeződött be, új nagyharangja 1948 húsvétjára készült el. A harangok eredetileg excenteres meghajtással működtek, a kisharang repülős nyelvvel, a nagyharang pedig ejtős nyelvvel szólalt meg, viszont az excenteres meghajtásnak jelentős hátránya, hogy a harangok felszerelésének jelentősen ártanak, illetve a torony állapotát is ronthatja. Sajnos a harangok legutóbbi felújításakor a kisharang csapágyjavítását leszámítva a harangok érdemi karbantartás nélkül lettek felújítva, a harangok nyelvei pedig lekötésre kerültek, így az egyenes jármú kisharang, amely az excenteres meghajtásnak köszönhetően repülő nyelvvel szólalt meg, a közelmúlt óta szintén alulütős módon szólal meg, mint a nagyobbik társa. A karbantartás hiánya a nagyharangon tapasztalható a legjobban, nyelve ki van lazulva, emiatt lötyög, és elég rondán csattog. A kisharang Szlezák féle egyenes, a nagyharang pedig Szlezák féle kiemelt járomra van felszerelve, a fékezés nélküli húzómágnesnek köszönhetően pedig lekötött nyelvvel szólalnak meg.
Adatok:
Nagyharang:
-Súly: 290kg
-Átmérő: 78,5cm
Hangja: h1
Öntötte: Szlezák Ráfael
Rákospalotán 1948-ban.
Kisharang:
-Súly: 74kg
-Átmérő: 51,5cm
Hangja: g2
Öntötte: Szlezák László
Budapesten 1923-ban.
Képek: https://eu.zonerama.com/Arpi405/Album...
Köszönet az engedélyért, a templom kinyitásáért, a feljutásért és a harangok kapcsolásáért Véghné Sándor Emma lelkipásztor asszonynak!
Intró: 0:00
Nagyharang: 4:03
Kisharang: 5:44
Összehúzás: 7:11
Outró: 10:36
A videó intrójában hallható ének: 310. ének - Szelíd szemed, Úr Jézus - • Szelíd szemed, Úr Jézus