Juhász Gyula - Az ismeretlen katona

Én nem ünneplem őt, én gyászolom Fekete posztós dob nélkül, magamban, De milliók nevében, akik élnek És föltámadnak majd egy szép napon A sírból, mit ma országnak neveznek. Én nem ünneplem őt, én átkozom Vezéreit, kik vérmezőre vitték Fiatal testét, ifjú álmait, Szabad jövőjét, boldog büszkeségét Idegen célért, idegen pokolba. Én nem ünneplem őt, én siratom A vértanút, ki mások vakhitéért Az Antikrisztus lovasát követve Az embertelen, gyilkos kötelesség Parancsszavára az árokba fordult. Én nem ünneplem őt, én jól tudom, Hogy mily barlangban főzték azt a mákonyt, Melytől bódultan tántorgott a nép És innen és túl vér a vérre támadt És innen és túl a halál tanyázott. Én nem ünneplem őt, Johann Kovács, Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini S a többi mind, elnémult ajkaikkal Az égbe és szívünkbe azt kiáltják: Elég legyen a meddő pusztulásból És vesszenek a rombolásra bujtók! Én nem ünneplem őt, a sírokon, Melyek a földet dúsabban borítják, Mint a vetés, nem taposok gazul, Halálukért hirdetve új halált, De vallom és hiszem, hogy szent az élet, Szent, szent, százszor szent. Ámen. Úgy legyen!