Nem tudom, mi legyek

Csend van bennem… túl sok kérdés, kevés válasz. Ülök a sötétben, a gondolatok súlya alatt, minden út előttem áll, mégsem hív egyik sem magához. Fejemben zaj, de nincs egy tiszta szó, csak érzem, hogy valami bennem már rég elfogyott. Lépnék előre, de nem látom az irányt, ha maradok, fáj, ha megyek, elvesztem magam. A szívem mondana valamit, de fél megszólalni, mert minden döntés után valami bennem meghalni. Nem tudom, mi tévő legyek, merre menjek tovább, minden válasz késik, minden kérdés rám talál. Próbálok erős lenni, de belül szétesek, csak sodródok az éjben, ahol már nincs iránytűm nekem. Nem tudom, mi lenne jó, mi mentene még, csak érzem a súlyt, ami bennem él. Ha rossz útra lépek, elrontom megint, de ha nem lépek semmit… ott vesztem el én. Mindenki mondja, hogy „idővel jobb lesz”, de az idő csak kérdez, és nem válaszol vissza. Mosolygok kifelé, belül vihar tombol, minden éjjel ugyanaz a kérdés foglyul ejt: most hogyan tovább? Nem várok csodát, csak egy tiszta jelet, egy hangot, ami végre azt mondja: menj. De csak a csend válaszol újra meg újra, és a bizonytalanság lassan belém mar. Nem tudom, mi tévő legyek, elvesztem a fényt, minden út ködbe vész, minden döntés nehéz. Ha elmondanám, mit érzek, talán könnyebb lenne, de a szavak bennem ragadnak, mint a tűk a mellkasomban. Lehet, hogy rossz helyen keresem a választ, lehet, hogy magamban kéne végre látnom. De amíg nem tudom, ki vagyok én, addig minden lépésem csak félúton él. Nem tudom, mi tévő legyek… de még lélegzem. Talán ez most elég.