Fortuna Düsseldorf - SV Elversberg azaz Mennyből a pokolba, vagy fordítva.
Pont Hivatalos
0:00 / 0:00
Fortuna Düsseldorf - SV Elversberg azaz Mennyből a pokolba, vagy fordítva.
87 просмотров · 3 месяца назад
Pont Hivatalos
73 подписчика
87 просмотров · 3 месяца назад
Amikor erre a meccsre tartottam folyamatosan Stendhal: Vörös és fekete kötete járt az agyamban, Julien Sorel felemelkedésének és elbukásának története. Fiatal korom egyik meghatározó kötete, az hogy a két csapat vörösben és feketében játszott egymás ellen pedig csak felerősítette ezeket az érzéseket. Az egyik a feljutásért a másik a kiesés elkerüléséért küzdött. 90 perc alatt a mennyből a pokolba vagy fordítva. Szerencsére én is úgy jártam mint a diplomata Buñuel: A burzsoázia diszkrét bája című filmjében, amikor a lényeget mondja mindig elhúz egy repülőgép a feje felett így a néző nem hallja azt. Engem pedig túlkiabál a tömeg. El is mondtam tehát amit akartam meg nem is. Story of my life.
Ps. Most volt a könyvhét otthon amit Dávid Szalay magyar származású, de magát nem feltétlen magyar írónak tartó szerző nyitott meg a Test című díjnyertes kötetével. Én életemben először audiokönyv formájában hallgattam meg ezt, többek között erre az útra tartva, angolból hollandra fordítva egy Angliába szakadt magyar férfi elbukástörténetét. Az élet tényleg egy filmszínház.