Felföldi tájoló, Zsolna

A ma mintegy nyolcvanezer lakosú Zsolna a közúti és vasúti közlekedés fontos csomópontja. A Vág folyó völgyében, a Dél-Európát és Magyarországot a Baltikummal és Oroszországgal összekötő kereskedelmi útvonalak mentén alakult ki. Első írásos említése 1208-ból való. A tatárjárás során az egykori település szinte teljesen elpusztult. A 13. század második felében német hospesek érkeztek a területre, és egy jellegzetes telepesvárost alakítottak ki, kereskedő és polgárházakkal körbevett négyszög alakú piactérrel. A 14.-15. században épült házak nagy része az 1886-os tűzvészben elpusztult, de újjáépítették, így a mai Mária tér körül álló ún. lábas vagy talpas házak, és az alattuk húzódó árkádsor emlékeztet az egykor élénk kereskedelmet bonyolító piactérre. Károly Róbert 1321-ben szabad királyi városi rangot adományozott Zsolnának. A városban a szláv és német ajkú lakosság között állandó cívódások voltak, ennek Nagy Lajos 1381-ben kiadott királyi kiváltságlevele vetett véget, melyben biztosította a szlávok és németek egyforma jogait és kötelezettségeit, valamint az egyenlő képviseletet a városi tanácsban.