VÖRÖSMARTY MIHÁLY - A HONTALAN • METAL

VÖRÖSMARTY MIHÁLY - A HONTALAN • METAL •Vörösmarty Mihály: A hontalan című verse a reformkori magyar líra egyik legmegrázóbb, mélyen hazafias és tragikus hangvételű alkotása, amely 1835-ben keletkezet •A költemény egy fiktív párbeszédre (dialogizált formára) épül Járatlan útakon ki jársz, S keblet viharra, vészre társz, Örömtől idegen, Ki vagy te bánat embere, Mi sorsnak üldöz fegyvere, Hogy bolygsz vad bérceken? "Hagyj bolyganom vad bérceken, Hagyd dúlni a vészt keblemen: Én bujdosó vagyok; Kietlenb itt e puszta szív, Zajosb a vész, mely benne vív: Fájdalmim oly nagyok." Tán dús valál és kincsedet Elvette ádáz végzeted, S most ínség szomorít? "Dús voltam s dúsnak lenni jó, S ínségem most oly szívható; De ez nem tántorít." Két név előtted szent talán; A hű barát és hű leány, És ők elhagytanak? "Pártos barátság, szerelem Földön legkínzóbb gyötrelem: Ők híven haltanak." Kihaltak ők? tán gyermeked, Szép hölgyed, minden örömed, Emésztő sírba szállt? "Mind sírban amit szereték, De a szív mély s nagy menedék, Elnyögte a halált." Te tűrsz, bár kínod súlya nagy: Tán a becsűlet rabja vagy, S neved gyalázva volt? "Gyalázva minden címerem; De azt hazámért szenvedem, S ez rajtam drága folt." Hah számkivetve vagy tehát, S melyért vérzettél, ten hazád Sujt kérlelhetlenűl? "A számüzöttnek honja van, S bár szenved ő s boldogtalan, A nemzet él s derűl. A nemzet, melyhez tartozám, Kiirtva, s vérbe fúlt hazám Többé fel nem virúl: Engem millióknak veszte nyom, Egy nép halálát hordozom Keblemben ostorúl." 1835