A sztálingrádi csata után a tavaszi olvadás újabb válság elé állította a várost

és a környező mezőkön. A csata 1943 februárjában ért véget, de a halottak összegyűjtése és eltemetése még csak ezután kezdődött. Ez a történet bemutatja, hogyan mozgósítottak munkásbrigádokat és német hadifoglyokat a holttestek összeszedésére és tömegsírokba temetésére. A tavaszi olvadás tovább nehezítette a helyzetet: a bomlás egészségügyi veszélyt jelentett, miközben a romok, a fel nem robbant lőszerek és az azonosítatlan maradványok akadályozták a munkát. Sok áldozat névtelen sírba került, és családjaik hosszú ideig nem tudták, mi történt velük. A mai Volgográd alatt még mindig találnak maradványokat. A régészek és kutatócsoportok DNS-vizsgálatokkal próbálnak neveket kapcsolni az elesettekhez, de sok áldozat kiléte mindmáig ismeretlen.