Kézen fogva az örökké felé

Kézen fogva az örökké felé A szerelmem bennem él, mint halk ölelés, és minden percben csak egy gondolat: hiányzol és kész. A csillagok alatt írom, hogy legyen örökké, egy mosoly emléke, mi bennem élhetne még. Múltban elveszett álmok, elveszett szerelem, törött szívem sírásban, üres éjszakában élem. Megalázás, kihasználás, düh és gyűlölet mar, mely a múltban és a jelenben is pusztítóan hat. A sírás és sötétség közt keresem a világosság útját, kézen fogva veled, míg a szívem is újra tud élni. A múlt, a jelen, a jövő mind benned él, mint egy soha el nem halványuló remény. Fiatalság múlandóság, rögös utak, töprengés, kétely, kételkedés, ábrándozás a sötétségben. De te vagy a világosság, napfelkelte és naplemente, kézen fogva sétálás alatt szélben, esőben, havazásban, napsütésben. Hiányzol, hiányzik a tested tüzessége, hevessége, hiányzik a heves halk kéjes hangod suttogása, Hiányzik a csípőd, feneked twerk mozgása, a szerelem, ölelése, a vonzalom feléd – örökké! Barátok, rosszakarók szava nem számít már, a fiatalság és múlandóság is csak tovább száll. A kétely és ábrándozás egymásba ér, míg a szívben a düh és gyűlölet lassan szétpereg. Kézen fogva sétálás alatt szélben, esőben, havazásban, napsütésben napfelkelte és naplemente ég a szemünkben. A kórkülönbség sem fal köztünk már, csak vágyakozás, ami hozzád húz újra rám. Kételkedés, üres űr, törött szív darabokban, megalázás, kihasználás maradt a múltban. De jön az újrakezdés, a rögös utak hívnak, és minden töprengés benned talál igazat. Jelenben kézen fogva, jövőnkben csillagok, még, ha volt is sötétség, veled mindent túlélünk. Barátok és rosszakarók, gyűlölet elhal, mi ketten írjuk újra a történetünket. Hiányzol, hiányzik a tested tüzessége, hevessége, hiányzik a heves halk kéjes hangod suttogása, Hiányzik a csípőd, feneked twerk mozgása, a szerelem, ölelése, a vonzalom feléd – örökké! A valóság, a csend, a magányosság is velem él, mégis a vonzalom feléd minden sötétet széttép. Újrakezdés veled, ez az egyetlen terv, míg viharok a fejemben közted nyugalom lesz. A szüntelen érzések feléd nem halkulnak el, magányos csendes éjszakákban is téged kereslek. Elveszett álmok, elveszett szerelem pora száll, de bennem még mindig te vagy az a fény, ami vár. A tested tüzessége, hevessége, és a hangod halk suttogása, mint lágy hullám, mi a lelkem mélyét simogatja. Nem vágy, ami rombol, hanem ami összeköt, egy érzés, ami mindenen átvezet köztünk örökké. Hiányzol, hiányzik a tested tüzessége, hevessége, hiányzik a heves halk kéjes hangod suttogása, Hiányzik a csípőd, feneked twerk mozgása, a szerelem, ölelése, a vonzalom feléd – örökké! Viharok a fejembe, magányos csendes éjszakák, szüntelen érzések feléd, csendben vágyakozás. Kórkülönbség sem számít, valóság vagy álom, újrakezdés veled, újrakezdés, csak veled várom. És ha egyszer minden elcsendesül végleg, a szerelem akkor is bennem él, nem veszhet. Mert örökké te vagy a kezdet és a vég, a szívem története: én és te, egyetlen kép. Hiányzol… ölelésedben akarok élni, mosolyodban, tested örömeiben akarok feloldódni örökké. Tested tüzessége, hevessége, az ajkaid csókolása minden mozdulatod, újrakezdés veled, te vagy a szerelem, te vagy a mindenem. Téged átölelve, naplementében, napfelkeltében… hiányzol… örökké… veled